Az új faj

Pintér Jávor
Az új faj

Az ember nagyképű és úgy gondolja, mindenre képes, holott nem! Így volt ez Tódorral is, aki szigetkutató akart lenni. Nagyon szerette a szigeteket, hiszen egy sziget olyan érdekes: egy hatalmas vízben, van egy kicsi földkupac. Egyik nap kint járt a Csendes-óceán egyik száradó öblének partján, amiből épp fogyóban volt a víz. Szeretett ott lenni.
Történetünk idején napfogyatkozás jött. Ahogy a visszahúzódó víz partján az égi jelenség bekövetkeztére várt, Tódor szétnézett. Amott, a távolabbi hegyek kéken tündököltek. Tódor nagyon kíváncsi lett, milyen sziget lehet az, ahol a hegyek domborulnak a messzi víztükörben. Elgondolkodott rajta, hogy hogyan juthatna át oda. A nap közben a szemébe sütött. A kisebb dombocskák zölden ragyogtak.
Ekkor elhúzott előtte egy motorcsónak. Hideg vízfröcsköléssel fordult meg. Tódor arca ettől igencsak nedves lett.
– Héj!! Figyeljen már oda, mit csinál! – kiáltotta a spriccelő felé, aki eddigre már elszelelt.
Mérgesen törölte meg arcát. Mit zavarják meg a nyugalmát? De ötletet merített a zuhanyból. Elindult egy vízi jármű kölcsönzőbe.
– Kérek egy kicsi motorcsónakot! – közölte köszönés nélkül az eladónak. Az bólintott és egy papírt adott, amit ki kellett töltenie. Egy apró utánfutóra volt téve a hajócska, amit egy ember, ha nehezen is, de elhúz.
Tódor fizetett és elindult. Odament, ahol nem rég az öböl partján álldogált. Egyből vízre eresztette a gépet. Sokat vezetett már ilyet más felfedező útjain, így nem okozott gondot közlekednie vele. Egy pillanat alatt megérkezett. Gyorsan kikötött. Egészen könnyen talált erre alkalmas szakaszt, nem voltak sziklák, a part is homokos, füves képet mutatott.
Elindult a sziget belseje felé. Ment elszántan. Fel szeretett volna fedezni egy új állatfajt. Gyerekkora óta ez volt a vágya. Már a szüleivel is rengeteget járt szigeteken, majd bejárt felnőtt korában még többet. Nagy hangzavarral húztak el a sziget túloldala mellett a tengerjáró-hajók, ugyanis azon az oldalon volt a nyílt Csendes-óceán. Tódor elért arra az oldalra, ami az óceán felé adott kilátást. És akkor mit pillantott meg?
Egy hatalmas cápa úszott ott. Mellette pedig egy… egy agyaras, szarvas medveféle!
Tódorban meghűlt a vér.
„Csaknem megtaláltam az új fajt, amit annyi ideje keresek?!” – ezzel szemei előtt lejátszódott, amin mindig álmodozott.
– Anya, menjünk már el arra a szigetre is! – kérlelte az ovis Tódor Anyukáját, amikor a térképet böngészte.
– De, kicsim, minek? Már annyi hasonlón voltunk! – ellenkezett az Anyuka.
– Hátha felfedezem az új állatot vagy az új növényt! Amit még senki sem vett észre – akadékoskodott Tódor.
– Mondj le róla! – szólt közbe az Apuka.
– Hova, hova, kisfiam? – kérdezte a kamasz Tódort Anyukája.
– Megyek a barátaimmal bejárunk egy szigetet, hátha felfedezek valamit.
– Jaj, kicsi fiam, hát sose unnod meg ezt?
– Elég nagy vagy már, hogy belásd, képtelen ábrándot kergetsz – morgott az Apuka.
„Na, de kinek lett igaza?” – mosolyodott el magában a felnőtt Tódor, ahogy a hatalmas, újfajta lényt figyelte.
A furcsa állat most kikászálódott a vízből. Úgy tűnt, nem nagyon ellenséges. Lomhán lefeküdt napozni. Pofája kimondottan cukinak tűnt és mintha mosolygott volna élvezve a pihenőt. Selymesnek látszó bundája hamar száradt a melegben. A táj is nagyon szép volt körülötte. Hatalmas fűzfák borították be az egész szigetet. Még mindig tartott a napfogyatkozás. Nem teljes volt, így nem lett miatta éjjeli sötét, inkább napközbeni alkonyat. Ez még különlegesebbé tette ezt a percet. Az volt a legszebb az egész szigeten, ahogy a füzek lekonyuló ágain átsütött a vöröses fény.
Tódor elővette telefonját és fényképezőgép funkcióra állította. Lassan közeledett az új lény felé. Az még nem vette észre.
Tódor megnyomta a gombot. A gép felvillant. Az állat erre nagyon dühös lett, hogy valaki kellemes pihenőjét megzavarja. Először zavarodottan körbetekintett, aztán felemelkedett teljes nagyságában az ember elé. Félelmetes üvöltése megremegtette a levegőt.
Tódor teljesen lefagyott. Menekülni próbált, de nem tudott.
A fenevad egyfalásra egészben bekapta. Pár pillanatig csontjai recsegését visszhangozta a táj, majd megint békés csönd lett, s az új faj, a hatalmas, agyaras, szarvas, úszó medve visszatelepedett pihenni a partra, mintha mi sem történt volna.