A medve kalandja
Pintér Amádé
A medve kalandja
Egyszer egy nagy medve élt egy barlangban, aminek tágas bejárata szép, díszes járataiba vezetett, ahol egy mély lyuk tátongott. A lyukban, senki sem tudta, mi volt, amígnem egyszer az óriási medve be nem költözött a barlangba. Éldegélt ott, amikor is megpillantotta a hatalmas gödröt. Nem volt se fa, se létra, amin lemászhatott volna, ezért gondolkodott, gondolkodott, míg eszébe jutott valami:
– Mi lenne, ha leugornék? – így hórukk!
Pörgött, pörgött, pörgött, pörgött és pörgött, de még mindig nem ért le a lyukba.
– Milyen mély ez az üreg! – gondolkodott, amikor megpillantotta a létrát, ami levezett oda.
Kinyújtotta a mancsát, megragadta a fokokat. Ámde kiderült, hogy csak egy kicsi szakaszon van ott létra. Ezért még egyszer elrugaszkodta magát. Már reggeltől estéig zuhant, de még nem ért le.
– Már látszik a vége! – örült meg.
Ekkor hirtelen valamire lepottyant. Nem ütötte be magát, mert puha mohára esett, így felállt. Látott öt ajtót minden irányban, mögötte, előtte, jobbra, balra és még egyet lefelé. Az összes ajtó mohából készült, összevarrták őket.
Belépett a jobbra levőbe. A kilincse fakéregből volt. Egy nagy, arannyal festett, mohából készült szék állt ott, amire ráült a nagy medve. Nem törött el alatta, erős volt. Kíváncsi volt, miért bírja el. Egy karmát beledugta a mohaszövet réseibe és rájött, húszezresekkel van kitömve, azok merevítik.
– Ha kell nekem pénz, akkor majd újra leutazok ide – ezzel átment a baloldali szobába.
Ott aranykupákkal díszítették az utat és maga az út is kupákból készült és azon kellett járni. Elment az út végére, hogy hova vezet ez a sok dicsőség. De az út egyszercsak elfogyott.
A medve visszafordult és átment a szembenlévő ajtón. Ott ezernyi nagy csontváz volt. Dinoszauruszok, farkas, medve, ember, mindenféle. Hirtelen ez a járat is összezáródott.
– Mi lehet ez? – gondolkodott. – Biztosan egy olyan gyűjtemény, amit azért raktak ide, hogy senki ne tudja ellopni. Na, de ki gyűjt csontokat? A farkasok lettek volna? De nem, mert farkas-csontváz is van itt. Kutyák? Nem, nem, nem, olyan csont is van – nem töprengett ezen többet, inkább átment a negyedik terembe.
Ott meg mindenféle állat rohangált és játszadozott boldogan, pedig csak egy barlangjárat volt. A medve nem akarta megzavarni őket. Mosolyogva nézte őket, aztán ment a lefelé lévő járathoz. Kinyitotta. Egy hatalmas lyuk volt ott.
Belenézett és beleugrott. Sötétséget látott. Zuhant le, le és le, de csak a másnap reggelén érkezett le egy óriási terembe. Hirtelen nagy majmok egy kicsi kerítést csináltak köré és fölé, hogy ne tudjon kimászni.
– Segítséééég!!! – visszhangzott a barlang a kiáltásától, amikor meglátott egy újabb lefelé nyíló ajtót. Berúgta és újra suhant lefelé, de a ketrece nem fért át, azért az ottmaradt.
Az esés beletorkollott egy még nagyobb terembe. Onnan csak lefelé volt ajtó, abba is beleugrott. Egy hatalmas tűzbe esett. Egyből kiugrott. Úgy ugrott ki, hogy egy akkorát ugrott, hogy beverte a plafonba a fejét, ami gumiból volt, ezért visszapattant, de nem a tűzbe. Ahova esett, ott egy hatalmas terem volt, ami tele volt tűzzel. Ő pont oda esett, ahol épp elfért a tüzek között. Volt piros, narancssárga és sárga tűz is.
A medve megijedt. Nagyon. Röhögő gorillák vették körül a tüzek között. Erre a medve nagyon dühös lett, hogy miért gúnyolódnak azon, hogy ő bajban van. A tüzek között elkezdett sétálni, miközben néhány szőrszála lángra kapott. Ezeket kitépte és rárakta a gorillákra, de sajnos nem égtek el, mert nem volt elég nagy a lángja.
Rendíthetetlenül sétált tovább és egy medvecsapdába ütközött, ami abban különbözött a farkascsapdától, hogy nagyobb volt. Azt beledobta gyorsan a tűzbe.
Ahogy ez az akadály elhárult, a tüzek között kiért annak a helynek a hátuljába, ahol a kedves állatok szaladgáltak. A medve beállt közéjük. Itt a vége, fussál véle!
Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed