A Don szeme

A Don szeme

Egy napon a bronxi maffia legnagyobb családjának a feje, Luigi „The Boss” Antonacci, arra ébredt, hogy megvakult. Szeme iszonyúan fájt, erősen meg kellett nyomnia, hogy elmúljon az érzés, de attól meg leesett a vérnyomása és elszédült. Ráadásul ezután már a fényt sem látta.
– Nézze Miszter Antonacci – ráncolta a homlokát Prof. Robert T. Hodges M. D. szemspecialista, akit a Don kéretett magához. – Az a helyzet, hogy komplex problémával állunk szemben, ami nem ma kezdődött. Nem érezte mostanában, hogy kevésbé bírja az erős fényt, vagy időnként sötét foltok úsztak a szeme előtt? Nem volt olyan, hogy fájtak a szemei?
– Ez mind volt – nyögte kényszeredetten a Don – ráadásul még kék foltok is vannak előttem. Mi lehet a bajom? Tudna rajtam segíteni?
– Lássuk miről is van szó? – így az orvos – Először is, itt van a magas cukorszintje, ami érproblémákat okozott. Azután gond volt a csarnokvíz elvezetésével, ami állandósította a szemnyomását, és ez glaukómához vezetett, és kialakult egy úgynevezett makulalyuk a szemfenéken. A megnövekedett nyomású csarnokvíz pedig befolyt ide, a retinája mögé, amitől a látóideg mindkét szemében levált. Ezért nem lát most.
– Csináljon valamit doki, nagyon jól meg fogom fizetni!
– Oké, lássuk mit tehetünk. A csarnokvíz nyomást mindenképpen be kell állítani, ehhez szemcseppet írok fel, amiből naponta háromszor kell egy-egy cseppet mindkét szembe juttatni. Ezután elvégezhetünk egy úgynevezett monoklonális antitest kezelést, amikor is egy újfajta immunglobulin-fragmens készítményt juttatunk be. Végül visszaragasztjuk a retinát a helyére. Ehhez eltávolítjuk a szaruhártyát, a szemlencsét és a csarnokvizet, azután visszaállítjuk mindkettőt. Utána nagy valószínűséggel visszatér a látása, bár nagyon vastag szemüveget kell majd hordania.
– Ez mennyi idő? – kérdezte türelmetlenül a Don.
– Pár hét alatt megvan.
– És nem lehet elhagyni azt a vastag szemüveget?
– Nézze, az Ön szaruhártyája eléggé el van már vékonyodva, nem bírna el egy lézeres szembeállítást. Ahhoz egy lényegesen vastagabb szaruhártya kellene. Felírom a listára, de számítson rá, hogy a várakozási idő legalább két év.
– Az nagyon hosszú idő doki! Akkor én is körülnézek, megvannak a magam hírforrásai! – felelte a Don. – Maga csak intézze az ügyet, a többit bízza rám! – fejezte be parancsoló hangon Antonacci.
Hodges doktor, mint újságolvasó ember, tudott egyet és mást Lugi „The Boss” Antonacciról, ezért kellő távolságot tartott tőle, és lenyelte a felkívánkozó megjegyzését. Ellenben a vizitet követően konzultációt kért barátjától, a patológiai osztály főorvosától. A patológus főorvos, Prof. Robert H. Kessler M. D. volt egyben New York állam bronxi körzetének hivatalos halottkéme, és orvosszakértőként is dolgozott a 47. számú Rendőrállomásnak valamint a körzeti államügyésznek. Rendkívül járatos volt ezáltal a bűnügyekben és ismerte a helyi maffiaviszonyokat is.
Hodges részletesen beszámolt Kesslernek az eddigi vizsgálatairól és a hallottakról. Kessler csak annyit kérdezett, hol történnek a vizsgálatok.
– Mindig Antonaccinál – felelte a szemspecialista.
– Akkor javaslom, költöztesd le ideiglenesen a családodat vidékre, mert az is elképzelhető, hogy ezek ki akarnak nyírni valakit a szaruhártyájáért. Ha viszont ez megtörténik, akkor téged megzsarolhatnak, utána pedig eltesznek láb alól, csakhogy tartsd a szádat! – vélte a halottkém.
Felmerült, hogy szóljanak-e esetleg az FBI-nak vagy a rendőrségnek, de ezt elvetették, részben az orvosi titoktartás miatt, részben azért, mert megállapították, hogy a feltevéseikre nincs bizonyíték.
Otthon a Don magához hívatta Nino Tarantát. Nino orvos volt, de Bostonban egy tiltott magzatelhajtás során elvérzett a páciens, és Ninonak menekülnie kellett. Azóta Bronxban élt a Don szárnyai alatt, és műtőssegédként dolgozott a Keleti 111. utcában a Montefiore Medical Centerben Luigi Rizzo álnéven, egy halott maffiózó irataival. Mellékfoglalkozásban pedig golyókat operált ki és egyéb sérüléseket kezelt a Don embereinél. Műtőssegédi állására is azért volt szükség, hogy könnyebben hozzájuthasson olyan gyógyszerekhez és eszközökhöz, amit legálisan, vagy legalábbis kérdezősködés nélkül nem lehetett megszerezni.
– Nino, te nézd át a nyilvántartást a kórházban, és ha találsz egy olyan 25 év alatti fiatal személyt vagy gyereket, aki a tulajdonságai alapján alkalmas szaruhártya donor lehetne, hozd el nekem az adatait. A többivel pedig ne törődj.
Ha maradt is Ninoban valami a hippokrátészi esküből, tudta, hogy nem tiltakozhat, az utasítást végre kell hajtania, noha tisztában volt azzal is, hogy mi lesz a sorsa annak a személynek, akinek elhozza az adatait.
A szemspecialista továbbra is látogatta az Antonacci-rezidenciát. Egy alkalommal a ház közelében az orvos egy villanásnyi időre ismerős alakot pillantott meg. Nino Taranta volt az, akit ő Luigi Rizzo néven ismert. Nem értette, mit keres itt ez a műtőssegéd, és főleg, hogy miért ennyire elegáns a férfi. Legfőképpen pedig azt nem értette, hogy miért egy menő Aston Martin Virage Coupé volánja mellől száll ki, és miért van nála orvosi táska. Tapasztalatairól tájékoztatta Kesslert is. Kessler pedig értesítette az FBI-t.
A kezelés meglepően jó eredményt hozott. A csarnokvíz nyomását sikerült megfelelő mederben tartani. A monoklonális antitest bejuttatása után a Don már újra kezdte látni a fényeket, így a műtét lehetősége is közel került. Kessler úgy vélte, ha jó a feltevésük, a Don hamarosan akcióba lép és megszerzi a szaruhártyát. Továbbra sem bíztak abban, hogy ezzel a közléssel rá tudnák mozdítani a zsarukat az ügyre, de Hodges doki jobban tenné, ha egy időre szabadságoltatná magát és eltűnne New Yorkból.
Meglett az alkalmas donor is, egy 15 éves fiú személyében, aki vakbélműtét miatt volt korábban a kórház betege. Raniero Branduardi és Baldasarri Tricarino, a Don két bérgyilkosa kapta a feladatot a szaruhártyák megszerzésére.
A fiút később hetekig keresték, de amikor a teste előkerült Hudson folyóból, azt az idő és a halak annyira kikezdték, hogy már nem lehetett tudni, miért hiányoztak a szemei. A vizsgálatot azzal zárták, hogy az áldozat beleeshetett a jeges vízbe, és ez okozhatta a halálát.
A Don házának alagsorában csinos kis műtő volt berendezve, itt végezte Nino Taranta az időnként felmerülő sebészeti beavatkozásokat. A műtő megfelelő lézeres készülékkel is rendelkezett. Ide tervezték a Don szemműtétjét, persze nem hivatalosan. Ez komoly előkészítő munkát igényelt. Mindenekelőtt még azelőttre kellett kitűzni az operáció idejét, mielőtt Hodges doktor lefoglalta volna a Montefiore Medical Center műtőjét és stábját, hiszen utána a doki eltűnése miatt indított nyomozás során könnyen rájuk találhattak volna.
A szaruhártyákat Nino Taranta preparálta ki az elhozott szemekből. Ezután már csak két gondot kellett megoldani: meg kellett szerezni Hodges doktor hallgatását, majd meg kellett szervezni a műtét utáni elhallgattatását is. Ez a feladat szintén a két bérgyilkosra jutott.
Branduardi és Tricarino megjelentek az orvosnál egy tízezer dolláros csekkel, ezzel akarták elcsalni őt a Donhoz. Csakhogy az orvost sehol nem találták; Kessler még azt is elintézte, hogy bárki érdeklődésére azt a felvilágosítást adták, miszerint Hodges professzor hosszabb időre Kínába utazott, hogy ott tanulmányozhassa a hagyományos ázsiai szemorvoslást.
A Don dühöngött és azonnal magához rendelte Nino Tarantát.
– Te csinálod meg a műtétet – adta ki a parancsot – és vigyázz, mert ha elszúrod, a halakkal alszol! Branduardi és Tricarino ott lesznek melletted, és nekik elég egy rossz mozdulat!
Nino Taranta zabszem effektussal fogott hozzá az előkészületekhez. Saját maga volt az aneszteziológus és a szemsebész, de már megszokta, hogy ne csak a műtéti területre, hanem a narkózisra és a műszerekre is figyeljen. Miután alaposan áttanulmányozta a retina visszatételre vonatkozó szakirodalmat, úgy érezte, készen áll a beavatkozásra.
Minden az előírások szerint történt.

* * * 

Lugi „The Boss” Antonacci lassan felébredt a narkózisból és kinyitotta a szemét. Koromsötét vette körül, még a fényeket se látta! Lassan felemelte a kezét, és érezte, hogy a fejét borító, kivágott lepel alatt a szeme nincs leragasztva: a puszta szemhéját tapintotta ki, ahogy odanyúlt. Érezte, hogy megvolt a műtét, mert minden pislogástól nyilallt a szeme.
Hirtelen iszonyú félelem kapta el, mikor rájött, hogy hol van, és hogy mit lát illetve mit nem lát. Hiszen korábban már jól érzékelte a fényeket még lecsukott szemmel is, és nem csak a napsütést, de egy pislákoló gyertyalángot is.
A félelem egyre csak erősödött, aztán fájdalom nyilallt az állkapcsába. Fogai között fémes ízt érzett, majd mintha egy hatalmas falat elakadt volna a nyelőcsövében, amitől a háta kezdett sajogni. Mellkasa összeszorult és a fájdalom felkúszott a bal vállába. Rekeszizma görcsbe rándult. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Azután mindez ahogy jött, elmúlt. Békességet és nagy nyugalmat érzett, majd hirtelen egy vakító fényű alagútban találta magát, amelyből árnyak közeledtek felé és barátságos biccenéssel üdvözölték őt. Végül ez is lassan elhalványult és nem maradt más, csak az üres sötétség.

* * * 

Kisvártatva felgyulladtak a fények és az ajtó fémes hang kíséretében kitárult. Nino Taranta, Raniero Branduardi és Baldasarri Tricarino jöttek vissza.
– A műtét jól sikerült, de ez az áramszünet a legrosszabbkor jött! – szólt Nino. – Na, befejezem a kötözést! – lépett oda a holttesthez.