Világszerte hallják a rejtélyes hangot – kiderült, mi állhat a háttérben!

Világszerte hallják az emberek a rejtélyes hangot – kiderült, mi állhat a háttérben!

A világ számos pontjáról érkeztek már beszámolók egy különös, mély, zúgó hangról, amit egyszerűen csak „Hum”-nak neveznek. Egyesek szerint olyan, mintha egy távoli motor búgna állandóan a háttérben. Mások inkább mély rezgést éreznek, mint konkrét hangot. Az a legfurcsább az egészben, hogy nem mindenki hallja: ugyanazon a helyen az egyik ember számára elviselhetetlen a brummogás, a másik viszont semmit sem érzékel. De honnan eredhet ez a titokzatos zaj?

A hallhatatlan és a hallható határán

Az emberi fül 20 Hz és 20 000 Hz közötti hangokat érzékel. Ez azt jelenti, hogy ha valami gyorsabban rezeg, mint 20 000 ciklus másodpercenként, az számunkra már néma – ilyen például a rádióhullámok világa.

A HAARP és más hasonló nagy teljesítményű kutatóállomások a rövidhullámú tartományban sugároznak: 2,8–10 MHz között. Ez másodpercenként több millió rezgést jelent, tehát közvetlenül teljesen hallhatatlan.

Csakhogy ezek a nagyfrekvenciás hullámok az ionoszférával, vagyis a Föld légkörének elektromosan töltött rétegével ütköznek. És itt történik valami egészen különös.

Hogyan lesz a rádiójelből brummogás?

Képzeljünk el egy ventillátort, ami olyan gyorsan pörög, hogy már nem is látjuk a lapátokat. Ez a szédítő sebesség megfelel a többmillió Hz-es rádióhullámnak.

Most képzeljük el, hogy valaki elkezdi százszor másodpercenként ki-be kapcsolgatni a ventillátort. Maga a pörgés továbbra is villámgyors, de az erőssége lüktetni kezd egy sokkal lassabb ritmusban – mondjuk 100 Hz-en. Ezt a lüktetést a fülünk már érzékeli: mély brummogásként.

Pontosan ez történik akkor, amikor a nagyfrekvenciás jel találkozik a légkörrel:

A 2,8–10 MHz-es vivőjel túl magas ahhoz, hogy halljuk, de az ionoszféra saját rezgései „megverik” a jelet, és az alacsony frekvenciás tartományba modulálódik. Ez a moduláció már 50–200 Hz között lehet, vagyis épp ott, ahol a titokzatos „Hum” jelentkezik.

Miért hallja valaki, más meg nem?

A mély frekvenciák sajátossága, hogy nem csak a fülön keresztül észlelhetők. Az emberi test, a csontok, sőt a belső szervek is rezonálhatnak velük. Ezért történhet meg, hogy ugyanazon a helyen az egyik ember szinte beleőrül a zúgásba, míg a másik észre sem veszi. Nem minden ember ugyanúgy reagál ezekre a mély rezgésekre, ezért a „Hum” szubjektív élményként jelenik meg.

Lehetséges források

A „Hum” eredete máig nem tisztázott, de a fenti jelenség racionális magyarázatot adhat arra, hogyan születhet meg:

• Nagy teljesítményű rádióadók: a világ számos pontján működnek olyan rendszerek, amelyek gigawattos effektív teljesítménnyel sugároznak az ionoszférába.

• Természetes kölcsönhatások: az ionoszféra és a Föld vezető rétegei képesek a nagyfrekvenciás jeleket alacsony, hallható frekvenciákba „leszivárogtatni”.

Egy titok, ami velünk marad?

A titokzatos „Hum” tehát könnyen lehet a nagyfrekvenciás sugárzás és a légkör bonyolult kölcsönhatásának mellékterméke. Maga a vivőhullám sosem hallható, de a lassú lüktetés, amit létrehoz, már beleesik a hallásunk határaiba, és a világ különböző pontjain emberek millióinak fülébe és fejébe férkőzik.

Lehet, hogy a „Hum” a modern kor sajátos háttérzaja. Nem motor, nem föld alatti gép, nem is képzelet, hanem a Föld és az ember alkotta technológia közös, különös zenéje.

Ez a magyarázat nem feltétlenül zárja ki a többi elméletet (geológiai rezgések, ipari zajforrások, stb.), de világossá teszi: fizikai értelemben nagyon is lehetséges, hogy a hallható Hum a láthatatlan rádióhullámokból születik.