Hatalmasat sóhajtok. Az angyalszárnyak. Idegeim kezdik felmondani a szolgálatot, folyamatos vesszőfutás az idővel, és a teendőkkel. Elfelejtettem, de semmi vész, leakasztom a sajátomat, amit benn tartok a szekrényben, megfelelő alkalmakra tartogatva. A glóriát pedig levesszük anyuka fejéről.
Szerző: Vicus Ferencz
Volt egyszer egy kislány… egy naiv, egy makulátlan… egy tiszta szívű… egy ártatlan, jóhiszemű… …volt egyszer valaki, aki elhitette vele, hogy szereti… hogy komolyan, de valóban… hogy örökké tart… …volt egy szerelem, egy bizalom…
Kell a kikapcsolódás, a feltöltődés. Virágzik a turizmus, kinyílt a világ. Minden elérhető, nincs már túl sok akadály. Na jó, esetleg anyagi vonzata lehet meghatározó, vagy persze, szabadidő is kelletik hozzá. Meg némely esetben jó társaság.
De ez a példány aranyos volt, kis szív alakú szárnya, apró termete, és ahogy csak úgy lapult ott a falon nem tette ellenszenvessé. Boldizsár oldalra fordított fejjel szemlélte.
–Mit akarsz itt ? Mi a francra vársz? Életben vagy egyáltalán – morfondírozott, és mintha a légy meghallotta volna gondolatait, megrebbentette a szárnyát, jelzésképpen.
Nellike felállt, lesimította nővérruháját, feltette a szemüvegét és kitipegett a betegek közé. Újabb 12 órára munkába állt, maga sem tudta már hányadik éve. Réges-rég túl a negyvenen.
Együtt öregedtek meg, egyszerre voltak fiatalok, szépek üdék és frissek. Kacérok, és fessek. Aztán egyszerre, egy időben múlt el a hamvasság, kerekedett meg a csípő, nőtt meg a pocak, ráncosodott meg a bőr, őszült meg a haj. De ha egymásra néztek, ugyanúgy szépnek látták a másikat.
Megismertek, lebuktam. Ma valahogy feltűnően sokan szólítanak meg, érthetetlen. Odapillantok, ki ez az újabb bátor vállalkozó. Uramisten, jól látok ? Gábor az! Gimnáziumi nagy szerelmem, ezer éve nem láttam, sőt, nem is hallottam felőle, nincs fenn a közösségi oldalakon.
Eleredt az eső, a jéghideg vízcseppek szúrósan csapkodták David arcát. Esőkabátba bújt, fejére húzta a kapucnit, de a viharos erejű szél tépte szaggatta marcangolta. David jobbnak látta, ha fedezékbe vonul, a hatalmas dörrenések, a zuhogó eső, a ködkürt dinoszauruszi bömbölése a gigászi hullámok tiszteletet parancsoltak. David visszahúzódott a kabin fedezékébe, és vészriasztást adott le a partnak.
George szuszogott, fújtatott, mint egy gőzmozdony, de egészen másképpen mint pár perccel korábban amikor az ablaknál álmatagon szunnyadozott. Most a fizikai fáradtságtól, és hirtelen megterheléstől lihegett, szíve kalimpált, de erős, szabályos ritmusban, tüdeje tiszta volt, nem ült a mellkasán két elefánt. George élettel teli arca kipirult, legalább öt évet fiatalodott.
Stella nevet, én is vigyorgok, megadom a módját. Karácsonyi hangulat a habos babos, szirupos. Stella kér egy cappuccinot, ő bírja a koffeint. Az érkező kávéra a profi kávékészítő két csillagot formáz, lenyűgöző. Ő talán a karácsony közeledtét gondolta így jelképezni, de engem inkább magunkra emlékeztet.
Ez kergette álmaimat a lidérces ingoványba. Már tavaly is meggyűlt vele a bajunk, akkor is megfogadtam hogy szépen összetekerve kell elrakni, de úgy látom, mégsem jött össze. Hát most újra itt a kihívás.
Fátyolos tekintetünk néha összekapaszkodott, a részvét, és sajnálat könnyei csillogtak a szemünkben. Aztán szinte szégyenkezve sütöttük le pillantásunkat, a tehetetlenség és kilátástalanság szele legyintette meg az arcunkat, és taszított minket szomorúságba.
