Esteledett. A hó talán még sosem esett annyira, mint azon az estén. Szinte hóvihar volt odakinn. Kati elkészítette a karácsonyi vacsorát, és szépen megterített. Isteni illatok árasztották el a házat. Az asztalhoz ülve Emília nem győzött csodájára járni a sok finomságnak.
Olyanról mesélt, ami szívből született, kitalált mese volt. Nem kellett azt olvasni, jött anyai ösztönből. Közben simogatta pici lányát, akire áldásként tekintett.
Lotti már nem csak a pihe-puha takarótól olvadt el, hanem attól a szeretettől is, amit a mese közben érzett.
