Esteledett. A hó talán még sosem esett annyira, mint azon az estén. Szinte hóvihar volt odakinn. Kati elkészítette a karácsonyi vacsorát, és szépen megterített. Isteni illatok árasztották el a házat. Az asztalhoz ülve Emília nem győzött csodájára járni a sok finomságnak.
Szerző: Mária Földesi
Az írás számomra terápia is. Terápia a léleknek, a saját magam kiteljesedésére. Történeteim jelentős része életrajzi, a saját életem meghatározó eseményeit vetem papírra. Igyekszem tanulság jelleggel írni, mert hiszem azt, hogy minden ami a múltunkban megtörtént, az kihatással van a jelenünkre és a jövőnkre. Az írás által minden történetemmel igyekszek rálátást adni az olvasóimnak, hogy az életünk során a nehézségek arra is szolgálnak, hogy megtanítsák, hogyan építsük fel azt a jövőt amit szeretnénk.
Olyanról mesélt, ami szívből született, kitalált mese volt. Nem kellett azt olvasni, jött anyai ösztönből. Közben simogatta pici lányát, akire áldásként tekintett.
Lotti már nem csak a pihe-puha takarótól olvadt el, hanem attól a szeretettől is, amit a mese közben érzett.
Rózi egy 7 éves kislány, aki szerény körülmények között él egy tanyán a családjával. Mindig csak álmodozik, mert kisebbrendűnek érzi magát mint a városi gyerekek, de a történetben beigazolódik, hogy senki sem kevesebb attól mert szegényebb családban nevelkedik. A történet rávilágít arra, hogy a szerénység és egyszerűség nem egyenlő a szegénységgel.
