Testvéri összetartozás
Testvéri összetartozás
Mónika és Tomi boldogan játszottak a tengerparti homokban. A négyéves kislány, nagy igyekezettel próbálta a kislapátjával megrakni a műanyag kisvödröt, hogy várat építsen. Tomi, a hatéves nagytestvér, mosolyogva segített neki. Szaporán rakta egymás mellé a tornyokat, közben mesélt a húgának egy kalózhajóról, ami rengeteg kinccsel az ő váruk kikötőjében fog kikötni, ők meg majd kiszabadítják a foglyokat, köztük a gyönyörű hercegnőt is.
A vár nőtt, egyre magasabb lett, Mónika kagylókat gyűjtött, hogy díszítse a várat, Tomi, egy papírszalvétából zászlót csinált. A vár elé kisebb kagylókból kiraktak egy M, és egy T betűt, hogy mindenki tudja, ki tulajdonában van a vár. A kislány hangosan nevetett, ahogy a késő délutáni napfény megcsillant a kagylókon. Tomi büszkén nézte az építményt.
A szülők intettek, ideje hazamenni. Tomi felemelte a kisvödröt a játékokkal, majd elindultak kézen fogva a húgával. Néhány lépés után visszanéztek. Egy erősebb hullám csapott a partra, elmosva félig a várat. A testvérek összenéztek, majd jött az újabb hullám. A gyerekek nevettek. Tudták, hogy ott a holnap, és talán szebbet, nagyobbat építenek.
Legbelül a szívük mélyén azt is tudták, hogy a testvéri szeretet, az összefogás, a lehetetlenre is képes.
Kapcsolódó novellák
CsaládiKödös, párás volt a hajnal és a kora reggel. A szőke nő egykedvűen végezte a teendőit, nagyokat belekortyolva a kávéjába. Az égbolt csak nem akart kitisztulni. A napot a sötét fellegek alaposan eltakarták. Néha egy-egy esőcsepp hullt alá.
CsaládiAmikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, mérhetetlen nagy fájdalommal jár. Ha beszélünk róla, majdnem olyan, mintha ott lenne közöttünk. Milyen volt amikor nevetett. Amikor tanácsot adott.
CsaládiAz élet sokszor megkavarja a szálakat és már a biztos sem annyira biztos. Vajon talpra lehet állni, ha azt veszítjük el, akit mindennél jobban szeretünk? Hozhat enyhülést bármi vagy bárki? Az összetört szívet is meg lehet gyógyítani, ha van elég hit.
CsaládiTermészetesen megtoldotta egy „Úr Angyalával” és két énekkel is. Hááát bevallom őszintén, azóta sem szeretem ezt az imádságot. Ma felvettem Nagyanyám kötényét, és bekapcsoltam a Dankó Rádiót.
Kedves történet, gratulálok hozzá!