Őszi gondolatok
Őszi gondolatok
Nem tudom ki, hogy van vele, de én minden évszakot egyformán szeretek. Van, amit azért, mert újjáébred a természet általa, van, amit azért, mert az elmúlásra emlékeztet. Elmúlás közben is születhet valami csodaszép. A nyáron zöldellő fák levelei csodálatos átváltozáson mennek keresztül. A sárga, a vörös és a barna szín ezernyi árnyalatában pompáznak. Rohanó életünk napjain olykor észre sem vesszük őket. De ha megállunk, és a szemünkkel csak rájuk koncentrálunk felemelő látványban lehet részünk. A természet lenyűgöz ilyenkor. Megtanít rá, hogy nemcsak a bimbózó tavasz, a ragyogó nyár, a csillámló téli táj tud elbűvölő lenni, hanem a pazar színkavalkádban játszó ősz is.
Egy ilyen varázslatos, őszi napon álltam az oltár elé jó pár évtizeddel ezelőtt. Reggel még hűvös időre ébredtünk, a nászmenet azonban kora délután már ragyogó napsütésben vonulhatott a templomba. Október végén ritkán kapjuk meg ezt a kegyet, de abban az évben kiváltságosak voltunk. Azóta eltelt sok-sok év, lehullott sok-sok falevél és kitavaszodott újra meg újra, a nyár is tette a dolgát, meghozta bő termését. Volt idő, amikor dideregtünk, nem csak ősszel és télen, hanem nyáron is. Fáztunk, amikor elfelejtettük azt a valamikori csillogó napfényes boldogságot, ami életünk egybekötése napján a szemünkbe ragyogott. A jóra visszaemlékezni kellemes és egyben hasznos dolog is. Feltölt és érzékenyíti a szívet, lelket. Ami elmúlt és fáj, azt össze kell söpörni, úgy, mint ősszel a faleveleket és egy kupacba rakni, elégetni és magunk mögött hagyni. A falevelek tavasszal mindig megújulnak, nem gondolnak vissza a búskomor télre. Így tanítanak minket. A gyökereid legyenek erősek, és csak előre nézz! Örülj a mának és bízz a holnapban! Nem élhetünk egész életünkben a múlt szomorú árnyékában, mert azzal a jelenünknek és a jövőnknek ártunk. Bizakodom, hogy sokan egyetértetek rövid kis eszmefuttatásommal, miközben gyönyörködtök az őszi lombhullásban, és éppen megrezzen vállatokon egy sárga falevél, mely éppen most pottyant rá.
Kapcsolódó novellák
Örkény István egyperceseiben az a lenyűgöző, hogy a mai napig aktuálisak. Tiszteletének adózva írtam két szösszenetet.
A „Népi demokrácia” ellenségei, még gondolataikért is bűnhődnek… egy olyan korban, amiben, ha csak rövid ideig is, de volt szerencsém élni. Ez a kis történet, nem a képzelet szülötte, hanem egykori valóság, mára talán. - de ezt az olvasóra bízom!
A kora hajnali ébredések után néha ilyen történetek maradnak...
A történet egy valódi találkozóra közlekedés során született. Tizennégy éve nem utaztam vonaton. Közben felnőttek a gyerekek, meghalt apám, anyám szociális otthonban, kifizettük az eurós hitelt, és a válogatott immár harmadjára is kijutott a foci EB-re.
Nem nyertem, és mégis. Gondolatok egy irodalmi közönségdíjról, ami sokakat megmozgatott, és néhányakat boldoggá tett. Ezúton is köszönet mindenkinek, aki megtisztelt a szavazatával!
Nincsenek nagy igényeid, ha egyetemistaként kiveszel egy szobát. Ha tiszta és megfizethető, nem kérdezel semmit, csak beköltözöl. De ha a hűtőben egy kaktuszt tartanak, az azért csak felkelti a kíváncsiságodat.
Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed