Naplókba rejtett igazság – 3. fejezet

Naplókba rejtett igazság
Szavak száma:841
Hozzászólások0
Olvasási idő:5 perc
Értékelés
0,0

Naplókba rejtett igazság

Szander

Az ünnepség javában folyt. A hangulat immár a tetőfokra hágott, viszont Gerdának a parkoló szegletében ácsorogva fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Félt, hogy belekeveredhet valami nagy balhéba. Vagy talán máris belekeveredett? Miért is kell mindig olyasmivel foglalkoznia, amivel nem kéne? De valójában mindig is ezt tette! Ha valahol egy elanyátlanodott, rászoruló szerencsétlennel hozta össze a sors, mindig annyira együtt érzett velük, és nyomban igyekezett is segíteni rajtuk. De most ez az alkalom meg is hozta a kellő eredményt! Azaz a nem várt eredményt, mert egy keserű mosollyal vette tudomásul, hogy ezúttal rajta is segítettek. Mégpedig ezzel a sok pénzzel!

Mozdulni sem mert a táska mellől, és még csak elképzelni sem merte, hogy magával vigye vagy elrejtse valahová. Csupán egyetlen reménye maradt. Hogy Szander hamarosan visszatér. És ha ezt ép bőrrel megéri, akkor szó nélkül búcsút is mond neki! Még a táska tartalmáról sem fog kérdezősködni!

Amint a levegő is kezdett lehűlni, hirtelen arra gondolt, hogy odabent a fogasra akasztott kiskabátja bizonyára nem fázik. És akaratlanul még az is átszaladt az agyán, hogy a mulatozók körében az egész másként érzékelik az idő múlását is. Mert idekinn bizony eléggé csigalassúsággal halad. És Szander sem akar semmiképpen megjelenni. Hogy már egyszer, s mindenkorra kivethesse a nyakából ezt a meglehetősen titokzatosnak és felettébb veszélyesnek mutatkozó ügyet!

Az idő múlása azonban bizonyára csak Gerda számára haladt csigalassúsággal, mert Szandernek épp eléggé felpörgetettnek tűnt. Alig tíz perc leforgása alatt sikerült úgy alattomban érvényesítenie az akaratát, mert végeredményként, amikor Gerda nagy megkönnyebbülésére megjelent a parkolóban, hát csak egyedül ő száguldott el a magára hagyott furgonnal. Előre természetesen kellőképpen a köszönetét fejezte ki a lánynak, aki a nagy felháborodása közepette alig pár szót ha váltott vele.
— Most újból el kell tűnnöm, de ne feledd, nem fogok adósod maradni! — hadarta sebtében, és miközben beugrott a furgonba, egész bizalmasan és mintegy megnyugtatásnak szánva még hozzáfűzte.
— Majd meg foglak keresni!

“Isten is őrizzen attól!” – motyogta Gerda magában, és nem utolsósorban végképp fellélegezve az előbbi stressz állapotból.
Szandernek egyáltalán nem volt szokása autókat rabolni. És egyébként sem volt bűnöző. Ami ugyan még távolról sem jelentette azt, hogy az élete során olykor nem került volna szembe a hatóságokkal. Mert életének egy bizonyos periódusában, de főként közvetlenül a nagykorúvá válása idején csak nem mágnesként vonzotta magához az illegális tevékenységeket. Ezeknek az általa különösképpen felmagasztalt tevékenységeknek a kifejtése leegyszerűsítve abból állt, hogy pénzért bunyózott. Persze volt, amikor egész sikeresen képes volt helytállni, és ennek eredményeként nem kevés összeget vághatott zsebre, viszont úgy is volt, hogy csak nem hülyére verték, és a komolyabb sérülésekből való felgyógyulás során az addigi keresetének java része felemésztődött. És amint szokás mondani, azokban az időkben Szander még nem evett elég almamagot. Ahhoz, hogy józan ésszel felmérje a saját életének a háttérből való irányítását. Mert hát akkortájt még teljes egészében megbízott Liszner úrban. Akinek a meglehetősen fortélyos észjárását latba vetve sikerült beadagolnia számos tizenéves suhancnak, hogy csakis ő az egyedüli ember, aki képes őket kiemelni a nincstelenségből. Pedig hát a Szander társadalmi helyzetét átvizsgálva, róla semmiképpen sem lehetett volna azt állítani, hogy nincstelenségben szenvedett volna! Úgy értve, hogy a puszta megélhetést illetően, mert lelki értelemben bizony a nagyapján kívül nem nagyon volt, akihez úgy igazából ragaszkodhatott volna. Mert hát az anyját nem ismerte, az apjáról pedig hét éves kora óta nem kapott semmiféle hírt.

Azonban Liszner Edmondnak született tehetsége volt még messziről is kiszagolni, hogy mikor és miből lehet sok pénzt csinálni. Valójában egy dörzsölt ingatlanügynök volt, de az alattomos üzérkedései emellett különösen nagyban vitte az illegális utcai harcok megszervezéseit is, ahonnan szintén jelentős összegeket kaszálhatott. És úgyszólván Szandert ő fedezte fel. Természetesen a saját érdekéből kifolyólag támogatta, de csak addig, amíg a kölyök jelentős összegekkel gyarapította a kasszát. Miután Szander több rendben is vereséget szenvedett, és már nem látott benne jövőt, hát szó szerint magára hagyta a Fővárosban. Mert a haszon érdekében még oda is elcipelte a tehetségesebb bunyósokat. De aki nem volt képes az elvárásai szerint bizonyítani, azokat különösebb fontolgatás nélkül szélnek eresztette. Szandernek még annyi pénz sem volt a zsebében, amennyivel hazautazhatott volna. Nem beszélve arról, hogy a nagy megpróbáltatás alatt alaposan összevissza volt verve.

Sokak előtt egyszerűen csodálatra méltónak tűnt, hogy Liszner – az ingatlanokkal való üzérkedéseit leszámítva – folyton kemény, kiedzett fickók közt mozgott, és olykor mégis förtelmesen kibabrált velük. Vagyis, hogy nem tartott a bosszúállásaiktól(?). Hát nem. Elsősorban azért, mert nagyon önhitt volt, másodsorban pedig kifinomult fondorlatossággal szervezte meg a védelmet maga körül. A testőrei nem bunyóztak. Csak abban az esetben, ha kellett. És bizony Szanderrel olykor épp eléggé meg-meggyűlt a bajuk, mert hát ő nem hagyta magát!
Azonban Szander nem csupán a Fővárosban történt eset végett fordult olyan nagy hévvel Liszner ellen! Bár sikerült a maga módján bosszút állnia, de akkor még alig múlt húszéves. Persze ez a folytonos hadban állás sokáig elhúzódott, és való igaz, hogy jelentősen megbomlasztotta az annyira biztonságosnak ítélt védelmi rendszert, viszont akkor még úgy igazából nem tekintett a távlatba, és nem gondolta, hogy egy teljhatalommal rendelkező górét haragított magára! Mert hát egy bizonyos idő elteltével Liszner módszert váltott. Hisz’ többek közt még ingatlan “ügynökként” is közismert volt!

Tetszik az az írás? Értékeld csillagokkal.
0,0/5 0

Szólj hozzá, mondd el te is a vélményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük